Építészmérnöki kar debrecen

Prof. A képzésben résztvevők a szakon belüli feladatok önálló megoldására készülnek fel. Mindent igyekeznek kihozni belőlünk, ami ehhez a szakmához szükséges: kreativitást, kitartást, jó munkabíró képességet, elszántságot, szorgalmat”.

Ebben az időszakban szerzett doktori fokozatot négy oktatónk: Falvai Balázs, Huszthy Edit, Szentirmai Tamás, Török Dávid, és dolgozatának védése előtt áll Zombor Gábor építész és Boros Miklós rajztanárunk. Szerencsésnek érzem magam, hogy ebben a fiatalos légkörben tanulhattam és érhettem el kiváló eredményeket.

2010 óta a legkiválóbb hallgatóinkat külföldi tanulmányutakra visszük. Úgy gondolom, hogy sok, valóban használható tudást szereztem a végzés utáni évekre.” Skrabák Zoltán okl. Szalai András művészettörténész szakértő kíséretével.

sikeres habilitációs eljárására került sor, mely események jelentősen hozzájárultak Tanszékünk megerősödéséhez, lehetővé téve a már biztos alapokon álló építőmérnöki alapkézési (BSc) szak mellett további képzések beindítását.

 

Egyetemünk stratégiai céljaihoz illeszkedve, a továbblépés első állomásaként olyan mesterképzés beindítását céloztuk meg, mely mind a korábban tanszékünkön tanulmányokat folytató, mind pedig az egyetem más szakterületein diplomát szerzett hallgatók számára elérhető, jól hasznosítható oklevelet nyújt.

Hasonló szintű szakemberképzést – bár más területeken – céloz meg a szintén indítási lehetőséget szerzett Közműfenntartási és üzemeltetési valamint a Környezetgazdálkodási szakmérnöki szakunk is.

A többszintű képzés BSc és MSc szinten történő megvalósítását, valamint a szakmérnöki képzések beindítását követően feladatként az alapképzésben résztvevő hallgatók felé nyújtott kínálat szélesítése állt előttünk.

Ezt a lehetőséget az Árkádia konferenciákkal behoztuk a Karra. Egy-egy műteremben 10-15 hallgató kap helyet, így a diákokra több figyelem jut.


építőmérnök, Nacsinák Gergely vallástörténész, és még sorolhatnám a szintén már ismert, fiatalabb generációt, dr. Tanszékünk szerepe az építészképzésben nem csak a keleti régióra korlátozódik, hanem az országhatáron is túlnyúlik, amit a nálunk tanuló kárpátaljai és erdélyi hallgatók ittléte is bizonyít.

A műszaki képzés területén talán az építészet az egyetlen, ami hihetetlen módon tanárigényes, ugyanis az oktatás nagy része személyre szóló, a tanár és a diák között ideális esetben mester-tanítvány viszony kell, hogy kialakuljon: ez a hatékonyság biztosítéka.

Puhl Antal DLA a tanszékvezető, radikális változások történtek - mind szervezettségben, mind felszereltségben -, ami nélkülözhetetlen egy jól működő szak érdekében. Hallgatóink a műszaki tárgyak alapozásaként technikatörténetet, a művészettörténet alapozására szánt vallástörténetet és esztétikát is tanulnak.

21:40

Az előadók szakterületük ismert magyar és határon túli előadói, akadémikusai, valamint tanszékünk oktatói, akik az olyan határterületeket érintő konferenciákon fejtették ki elképzeléseiket, mint a „Bábel vagy árkádia”, „Utópia és ukrónia”, „Mimézis és/vagy poézis”, Klasszikus és modern”.

Újabb kezdeményezésünk, hogy hallgatóink is lehetőséget kapjanak tudományos munkájuk bemutatására az, hogy tanszékünk kétévente, az OTDK után megrendezi az Árkádia hajnala konferenciát, ahol a szakmánkhoz kapcsolódó díjazott kutatások eredményét adják elő különböző egyetemek hallgatói.

A Tervező építészmérnöki mesterszak a tervező építész számára szükséges elméleti-szakmai ismereteken kívül olyan ismeretekkel bocsátja útjára hallgatóit, hogy egy megfelelő szintű nyelvtudással és kommunikációs készséggel versenyképessé váljanak mind a hazai, mind a nemzetközi doktori képzésben.

Az építőmérnöki tudományterülethez sorolt mesterszakok közül így elsőként a Településmérnöki mesterképzési szak szakindítási anyagát készítettük el, mely a benyújtást követően 2012-ben nappali és levelező tagozaton sikeresen el is indult.

Az építőmérnöki képzés a bolognai folyamat tükrében, a többszintű képzés szerkezete, szakmérnöki képzéseink

Az első mesterszakos hallgatók államvizsgájára és okleveleik kézhez vételére 2014-ben került sor, mellyel egy újabb mérföldkövet sikerült magunk mögött hagynunk.

Egyetemünk stratégiai céljaihoz illeszkedve, a továbblépés első állomásaként olyan mesterképzés beindítását céloztuk meg, mely mind a korábban tanszékünkön tanulmányokat folytató, mind pedig az egyetem más szakterületein diplomát szerzett hallgatók számára elérhető, jól hasznosítható oklevelet nyújt.

A jogszabályban meghatározott tervezői és a vezető tervezői jogosultság az előírt gyakorlati idő után az elvégzett ágazat és azon belüli szakiránynak megfelelően szerezhető meg.